Fülöp Lajos festőművészre emlékezve
„Több az élet!” (Lukács 12,23)
Fülöp Lajos festőművészt pünkösd napján hívta haza az Úr, nyolcvankét évesen. Éppen a pünkösdi istentiszteletre és úrvacsorára készült, már öltönyben, amikor megállt a szíve. Egy órával az istentisztelet előtt szólított el az Úr. A Balaton, a Bakony elismert festője volt, aktív éveiben tanár, szakfelügyelő, iskolaigazgató, valamint a Veszprém Megyei Pedagógiai Intézet munkatársa.
Köszönjük az Úrnak Fülöp Lajos alkotásait, többszáz festményét, száz fölötti kiállítását, nemcsak hazánkban, hanem szerte a világban. Életművének megbecsülése, feltérképezése ránk, művészetszeretőkre, valamint hittestvéreire, tisztelőire, barátaira vár.
Festményeinek páratlan színei a mennyei világ többletének ígéretét erősítették bennünk. Fülöp Lajos még a jeges Balatont is az olvadás reménységével tudta megfesteni: a szeretet sokakban meghidegül, de közel van már a mi Megváltónk érkezése! (Máté 24,12) Ezek a színek a keresztyén reménység színei, eszkhatológikus színek. Nemcsak tájképeket festett ihletetten, hanem figuratív és nonfiguratív képeket egyaránt, de ezeket is csak a rá jellemző színekkel és látásmóddal.
Életének emberfeletti próbatétele idején született a „Kétségbeesve” című festménye. Amikor a lakásán eredetiben láttam ezt a művet, csodálattal álltam előtte sokáig. A háborgó tó partjának szikláján egy térdre roskadt alak felfelé emeli mindkét kezét. A görcsös mozdulatban ott feszül az emberlét minden gyötrő kérdése. Ugyanakkor az önmagát Isten akaratának megadni vágyó és készülő ember mozdulata is ez, amely mindjárt imádsággá szelídül…
Fülöp Lajosnak két elbeszéléskötete is megjelent, amelyben hálaadással adja közre gyerekkora emlékeit, miközben ezek a novellák eszméltető példázatokká kristályosodnak. Gyerekkorukban azon versengtek társaikkal, hogy ki tudja megmászni a falu nagy diófáját. A csúcsra érve döbbentek rá arra, hogy épségben lejutni a fa tetejéről nagyobb ajándék, mint feljutni oda. „Uram segíts le, lélekben, hitben méltón, épségben mindenféle látványos csúcsról! Segíts így elmenni! Könyörülj!”
Köszönjük az Úrnak azt, hogy Fülöp Lajos szűkebb és tágabb hazánk értékeit igen becsülte és azt művészként és tanárként is továbbadta. Most tapasztaljuk igazán, milyen fontos a bibliai parancs: „Add tovább fiaidnak!” (2Mózes 10,2)
Köszönjük az Úrnak, hogy Fülöp Lajos nagy művészként is alázatos, kedves, szelíd szeretettel élt és alkotott. Nyugdíjban, ötvennyolc éves korától kezdve, már csak az alkotásnak élt. Úgy festett, hogy közben a nagy klasszikusok szerzeményeit hallgatta. Ma is emlékszem, amikor több évtizeddel ezelőtt, egy időszakban, minden kora reggeli órán találkoztunk, ő sétált, intettünk egymásnak. Nemcsak művész, testvér, barát volt.
Dolgozószobám falán ott függ az almádi, a fűzfői, a vörösberényi református templomokról „fülöplajosos” ábrázolása, amelyek mindig arra késztetnek, hogy soha ne induljak el innen „kifelé” Ige és ima nélkül, miközben másik – szintén falamon függő – művének, a jeges Balaton olvadásának színei megerősítik bennem a keresztyén reménységet.
A veszprémi viaduktról készült festménye is maradandóvá lett számomra. Ez a híd egyébként is személyes életem része, hiszen közel a veszprémi református templomhoz, a híd kiszögelésének egyik padján ülve, kaptam a már régóta érlelődő, konkrét elhívást a lelkészi szolgálatra. Istenünk, a megtartó Jézus Krisztusban, hordozza az életünket, miként a szakadék felett átível a híd. Fülöp Lajos festménye a veszprémi vár felől ábrázolta a völgyet, távolból a Viadukt-ot, amelyen „mi veszprémiek” naponta átsuhanunk, áthaladunk, és észre sem vesszük, hogy szakadék tátong alattunk. A képen jól látszik a mély szakadék, és az, hogy milyen mélységet ível át ez az ismert híd. Mi pedig a hídon vagyunk, Krisztusban vagyunk. Nem kell belevesznünk a szakadékba. Isten kegyelme megtart bennünket. Továbbá, Isten kegyelme, a Szentlélek által, tartást ad az életünknek ebben az össze-vissza világban. Ez az evangélium: Jézus Krisztus megtart, hordoz, nem engedi, hogy alázuhanjunk a mélységbe, valamint tartást, erőt, erkölcsöt, értéket, értelmet ajándékoz az életünknek, miként a híd véd, vezet, biztos irányt nyújt, a biztos megérkezés felé: „A hited megtartott téged!” (Márk 5,34)
Tíz nappal a halála előtt is járhattam nála, beszélgettünk. Említette, „nehéz a szíve”, minden napot kegyelemként él meg. Akkor nem tudtuk konkrétan, de valójában elkészültünk az útra. Ezen a látogatáson megajándékozott egy festménnyel, amelyen egyedülálló színekkel ragyog a balatoni napfelkelte túlpartra mutató aranyhidas íve. Úgy ragyog a túlpartra vezető aranyhíd ezen a művön, miként az evangélium a Bibliában. „Több az élet”, mint amit belőle testi szemekkel láthatunk, és amit gyarló ittlétünkben megélhetünk, de amely Jézus Krisztusban mégis készen van számunkra (Lukács 14,17). A túlpart krisztusi többletének, – ennek a mennyei többletnek – látásmódjára van szükségünk, hogy Jézusban megláthassuk az Isten Fiát, a Megváltót; egymásban reméljük látni az Isten gyermekét; miközben „itteni” életünk minden eseményét is ennek a túlparti, krisztusi többletnek hitével élhessük meg.
Jöjj, Szentlékek! Add ezt a túlparti, krisztusi többet!
Balatonalmádi, 2021. május 31.
Steinbach József
