„Amikor
a tanítványok
meglátták
Jézust,
amint a tengeren jár,
azt hitték,
hogy kísértet,
és felkiáltottak.”
közeledett
a hajóban
hánykódó
tanítványok felé.
Tanítványai
nem ismerték fel
Őt.
Azt hitték,
hogy valamiféle
kísértet,
és megrettentek.
Ha nem ismerjük fel
a velünk lévő
Urat,
megemészt
bennünket
a kísértésekkel teli
önző,
birtokolni akaró
félelem
ezernyi formája.
Megismerni,
felismerni,
elismerni
az Isten
megtartó
megszelídítő,
megváltó
szeretetét;
csak ez a megoldás,
nincs más!
Isten szeretetének
megismerése
a bajban is örömmel,
a veszteségben is boldog hálával,
a végveszélyben is reménységgel
tölti el
az emberi életet.
Hadd árnyaljam
az üzenetet!
Ebben a testben,
e-világban,
a létfeszültség
mindig megmarad,
de naponta
kapunk,
mi pedig másoknak nyújtunk,
enyhülést.
Enyhíteni
bajt,
feszültséget,
szenvedést,
szerte
a kiszikkadt,
martalóc,
általunk tönkretett,
világban…
Ezt éli meg,
ezt cselekszi,
félelmei között is
az az ember,
aki megismerte
az Úr
szeretetét.
*
Imádkozzunk!
(miként
egyik szép énekünk
könyörög)
Nincs nekem más enyhelyem,
szívem Téged hív s keres!
Ó maradj itt, Mesterem,
őrizz, adj erőt, szeress!
Véled állom a vihart,
hit s erő Te vagy, Te Szent.
Szárnyad árnyával takard,
fejemet, a védtelent!
(2021.09.14. – 2021.08.04.)
