„Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsidókhoz írt levél 13,8)

Szeretem a cseresznyét, gyönyörködöm a cseresznyefákban minden évszak idején.

Csehov „Cseresznyéskert” című darabjában a tulajdonosok ragaszkodnak a kerthez. Ide köti őket minden szép emlék, miközben tehetetlenül szemlélik, hogy a világ megváltozott; a kertet el kellene adni, így ők maguk is újra kezdhetnék elrontott életüket. Aztán egy felkapaszkodott újgazdag felvásárolja a telket, lakópark épül a helyén. A régit kérlelhetetlenül felváltja valami egészen más.

A darab utolsó sora így hangzik: Odalett minden, semmi sem maradt!

Számomra ebben a darabban sem az odaveszett régi, sem a készülő „új” nem vonzó. A réginek a tehetetlensége; az újnak a tehetsége, vagyis az örökös, mindent birtokolni akaró, határokat nem ismerő tevékenysége taszító.

Ebben a világban nemzedékenként minden régit felvált valami újnak nevezett más, ami aztán a következő nemzedék számára ismét megszokott régivé fakul, amit meg kell „újítani”.

Végül mindnyájan azt tapasztaljuk meg, hogy odalett minden, és semmi sem maradt?

Ez a kérdés emberlétünk diagnózisa, amely megváltás után kiált.

Imádkozzunk!

Feltámadott Úr Jézus Krisztus!

Áldott légy, mert Te mindenkor ugyanaz vagy!

Te éltetsz!

Te tartasz meg!

Te ajándékozol nekünk örökkévalóan újat, amely soha nem avul meg!

Te legyőzted a halált és az önzést, ezért Te nem engeded, hogy minden odalegyen!

Jöjj, Urunk, segítségünkre!

Ámen.

(Elhangzott a Kossuth Rádióban: 2024. április 29., – leírva: 2024. március 29., – blogon közzétéve: 2024. április 30., – illusztráció: Elvirágzott korai cseresznyefa, 2024. március 29.)