„Bízott az Úrban…” (2Királyok 18,5)

Apám kisgyerekként mindig fogta a kezem, amikor a megyeszékhelyre, Veszprémbe beutaztunk valamiért. Én ugyanis, meglátva az érdekes kirakatokat, már futottam volna át a forgalmas úton, ha megtetszett valami… Ilyenkor elengedtem apám kezét, de ő nem engedte el az én kezemet, hanem erősen szorította a csuklómat; így óvott a bajtól.

Isten óvó, megtartó szeretete akkor sem engedi el a kezünket, ha mi elengednénk az Ö kezét.

Soha ne felejtsük el, az Úrba vetett hitünk mindig az Isten ajándéka. Mi azért ragaszkodhatunk az Úrhoz, mert Ő örökkévaló és mindent megelőző szeretettel ragaszkodik hozzánk, így soha nem mond le rólunk.

Aki ekként bízhat az Úrban, az boldog és bővelkedő ember mindenkor.

A Biblia mai reggelen felolvasott igeverse, Ezékiás, júdai királyról mondja ezt: Bízott az Úrban, ragaszkodott az Úrhoz. Aki ismeri, vagy utána olvas Ezékiás király történetének – amely az Ótestamentum egyik gyöngyszeme –, az megrendül, ahogy ez az uralkodó nemcsak az örömben, hanem a legnagyobb nyomorúságban, a konkrét bajban, sőt népének és környezetének hitetlensége közepette is, egyre inkább bízott az Úrban; hosszú, huszonkilenc éven át tartó felelős vezetése alatt, egészen szíve utolsó dobbanásáig.

Távlatos nyitány ez az új esztendő első napjaiban. Jól, szépen, helyesen csak a hitével lát az ember, örök távlatokban.

Imádkozzunk!

Urunk!

Növeld a mi hitünket, hogy az új esztendőben, és annak minden napján egyre nagyobb bizonyossággal ragaszkodhassunk Tehozzád, valamint ekként hagyatkozhassunk a Te megtartó kegyelmedre és örök távlatokat ajándékozó irgalmadra!

Ámen.

(Elhangzott a Kossuth Rádióban: 2025. január 4., – leírva: 2024. november 5., – blogon közzétéve: 2025. január 5., – illusztráció: Távlatok, rálátás a gyönyörű Balatonra, 2024. június 16.)