„…amikor eljött az idő teljessége…”

/Galata levél 4. fejezet 4. verse/ 

A napokban

vártam a Feleségemre

Veszprémben,

így sétálhattam

fiatalkorom

városában.

Harminc éve

nem eszméltem rá arra,

hogy mennyire szeretem

ezt a várost.

Minden épület

remények, emlékek

örömteli dallamát

énekelte felém.

Közben döbbentem rá:

íme elrohant az idő,

elszaladt az életem;

nem sétáltam,

nem nézegettem,

nem csodálkoztam –

csak fontoskodva rohantam.

Egy popdal szólalt meg bennem

valahonnan a nyolcvanas évek elejéről:

„Az idő, az idő,

nem mozdul el,

csak te mész,

téged emészt,

titkos penész…”

Szíven csapott

a múló idő

érzelmes, fájdalmasan édeskés

búskomorsága.

Aztán megszólalt bennem

Isten szava,

és mindent helyretett:

Eljött az idő teljessége,

Jézus Krisztusban,

így minden napunk és percünk

az öröklét boldog jelene.

A múltra kész a bocsánat,

a jelent pedig betölti

a krisztusi jövő teljessége.

Nem kell ennél több!

*

Imádkozzunk!

Urunk,

köszönjük, hogy miénk

az élet teljessége!

Urunk,

add, hogy a mai napon is

ebből a teljességből

kaphassunk

és adhassunk másoknak,

örömöt, szeretetet,

irgalmat, részvétet!

Dicsőség Teneked, Urunk,

hogy ez ma is lehetséges,

mert életünk nem elmúlik,

hanem célhoz ér, beteljesedik.

Bizonnyal!

Ámen.

/lejegyezve: 2021. február 20./