Párperces

Párperces

Imádság

2021. szeptember 28. - Párperces

 „…felment a hegyre imádkozni.”

/Márk evangéliuma 6,46/

 

*

 

„Valaki

imádkozik

értem

is?”

 

Akiben ez a kérdés

felvetődik,

annak már fontossá lett

az emberen túli,

isteni segítség.

 

Az imádság:

a minket hatalmasan szerető

Isten

magasztalása;

a magunk

törékenységének, gyarlóságának

megvallása;

hálaadás minden percünkért;

valamint

az imádság

konkrét segélykiáltás is,

az emberlét tehetetlenségében.

 

Jézus

felment

a hegyre

imádkozni;

amikor

tanítványai

a viharos tengeren,

ellenszélben

küszködtek,

hogy előbbre jussanak.

 

Jézus Krisztus,

tud rólunk,

oltalmazó szeretetének tekintete

szemmel tart bennünket.

Jézus Krisztus

imádkozik értünk.

 

Soha ne felejtsük el:

az az Úr

könyörög értünk,

aki hatalmasan cselekedett velünk,

hiszen Ő legyőzte a halált is,

és mindenkor velünk van!

 

Nem kell ennél több!

Isten velünk, kicsoda ellenünk! 

 

*

 

Imádkozzunk!

 

Élő Istenünk!

 

Magasztaljuk szerető hatalmadat,

kicsinységünkben könyörgünk Tehozzád,

hálát adunk Teneked mindenért,

kiáltunk Teelőtted!

 

Most,

ezen a vasárnapon,

a nyár végeztével,

az új tanév kezdetén,

életünk új szakasza előtt,

életünk tünékenységét belátva,

köszönjük,

hogy Te imádkozol érettünk,

és hatalmasan cselekszel velünk!

 

Áldott légy:

mert Te

velünk vagy,

előttünk jársz,

egészen

a boldog

megérkezésig!

 

Ámen.

 

(2021.08.29. – 2021.07.27.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://parpercesek.blog.hu/api/trackback/id/tr5616702764
süti beállítások módosítása